A XIX. században, amikor szinte divattá vált a hasonmás-téma, a fiatal Dosztojevszkij fantáziáját is megragadja, és Chamissóhoz, Hoffmannhoz, Gogolhoz hasonlóan ő is megalkotja a maga kettévált életű, megkettőződött tudatú hősét, a tragikus és egyben humoros sorsú Goljadkin urat.A szerencsétlen, balsikerekkel és megaláztatásokkal terhes életű kishivatalnok harca a másikkal, a sikerekben gazdag, pénzzel, életkedvvel, beteljesült szerelemmel, kitüntetésekkel rendelkező fiatalabb önmagával, törvényszerűen kudarcba, tragédiába torkollik. Az író a drámát szinte teljesen belülről ábrázolja, realizmusa úgy villog, hogy irónia és belső megjelenítés szövődik teljesen egymásba.Az emberi lélek küzdelme legnagyobb ellenfelével önmagával: ez a tárgya Goljadkin címzetes tanácsnok úr történetének. A lélektani ihletésű epika remeklése csak látszólag fantasztikus történet valójában, mint az igazi lángelmének minden alkotása, mindnyájunk mindennapi története.
