A Templomos Lovagrend nagymestereként nem volt választása. Hitt Istenben és a rend küldetésében. Mert lehet, hogy a pletykák őket tartják a háttérhatalomnak, de ostobaság lenne azt gondolnia, hogy egyedül vannak a pályán! És ezt a Mendy chip bizonyítja a leginkább! Valahogy meg kell szerezniük az eredeti a chipet a professzortól, de legalábbis tudniuk kell róla mindent, hogy ők maguk is megalkothassák. Itt megállt egy pillanatra. Egyáltalán, hogyan lehetséges, hogy nem mi csináltuk meg?! Sokat tudott már arról, hogy mire alkalmas, és elolvasott minden egyes sort chipről, ami az embereket félistenné teszi. Félistenné? Valójában inkább egyenrangúvá Istennel – gondolta. Mert, ha valaki képes bármilyen tudást a saját agyába feltölteni, az akkor már nem szorul senki másra. Ha valamit kigondol, azt végre is hajtja. Társai számára láthatatlanul felsóhajtott. Már megint ugyanazt a kört járta az emberiség, mint ezer éve. Miért gondoljuk azt, hogy egy - egy találmány csak a jót szolgálthatja? Számtalan példa volt ennek ellenkezőjére. Mi mégis mindig a jóban reménykedünk. Nem az optimizmussal volt problémája, hanem az emberi vaksággal. Az ember természete a teremtés óta nem változott. A korok múltak, a technika fejlődött, az ember azonban belülről ugyanaz maradt. Jósággal és gonoszsággal, magabiztossággal és tépelődéssel, szeretettel és gyűlölettel. Most miért lenne ez másképp? Tisztában volt a Mendy chip jelentőségével. Pontosan tudta, hogy megosztja majd a társadalmat. És itt nem csak arról van szó, hogy a hívők a fenevad bélyegét látják a chipben! Nem, ennél sokkal több forog kockán! Akinek lesz chipje, az szuperember lesz. Akinek nem, az jó esetben koldus, rossz esetben rabszolga! Elérkezett hát a döntések kora! Az emberiség minden egyes tagjának döntenie kell! Így vagy úgy, de döntenie kell!
