“Úgy tartom, minden valamirevaló művész anarchista. „Sziszegve sem szolgál” semmiféle emberi hatalmat, a zsarnokság különféle variánsainak burjánzó, csápszerű leágazásaival sem hajlandó együttműködésre, nem köt „különbékét” (még átmeneti jelleggel sem), nem viselkedik alattvalóként. Pályája következetes, megalkuvást nem tűrő dzsihád (a spiritualitás, a morál és az esztétika terén ugyanúgy), szemben minden intézményesülttel, elfogadottal, „kincstárival”. Nem óhajt piacképessé, áruvá válni. „Áruvédjeggyé” meg aztán főleg nem. A kortárs szépirodalomnak ma is legalább ugyanannyi olvasója lenne, mint 30, vagy 60 évvel ezelőtt, ha „virágozna minden virág”, s nem egy asztaltársaságnyi szánalmas seggnyaló körmöléseit kiáltották volna ki kizárólagos értékké. Egykor én is hajlottam arra, nagyvonalú kézlegyintéssel „gyarlóságnak” lássam, ha valakit Soros, vagy valamelyik spekuláns cimborája, netán a „szabad választások útján” hatalomra került vicsorító zombik egyike csókol homlokon a Múzsa helyett, ma azonban mindezt már megbocsáthatatlan emberi és alkotói hitványságnak tartom.
Ebből a radikális alkotóműhelyből, vagy stílszerűbben, boszorkánykonyhából kerültek ki az alábbi versek. Az alkotás mágia és anarchia. Figyeld! Hallgasd! Válj vele eggyé ! Szabaddá és sebezhetetlenné tesz!”
