"A magyar kiadók mind ez ideig méltánytalanul figyelmen kívül hagyták Siegfried Lenznek ezt a művét. Az akkor 25 éves író 1951-ben ezzel a regénnyel debütált. A könyvben a köztünk élő Gonosz félelmetes következetességgel zúzza szét az emberi együttélés formáit, s a totalitárius hatalom megtapasztalása lebilincselő egyéni túlélési küzdelem formájában nyer ábrázolást. A recept egyszerű: politikai elhajlók üldözése, menekülés, egy szerelmi történet s mindez a hihetetlenül szűkös karéliai tájba és a finn-orosz határsáv paraszti környezetébe ágyazva, az 1918-ban zajló Finn Polgárháborúval a háttérben, miután a lenini bolsevikok elismerték az addig orosz fennhatóság alatt tartott Finnország függetlenségét. A véres, megtorló akcióktól sem mentes polgárháború nem egészen négy hónapig tartott és nem úgy, mint Oroszországban a polgári erők győzelmével zárult. Képes-e Siegfried Lenz jó könyvet alkotni ebből a szcenárióból? Igen: A fiatal finnországi tanár, Sztyenka menekülni kényszerül, mert a politikai fordulatot követően üldözi a forradalmi kormány, az általa használt tananyagot népfelbujtónak minősítik, s ezért halálbüntetés jár. Sztyenka megpróbál alámerülni az anonimitásába, már napok óta az erdőkben húzza meg magát, s végül egy Pekö nevű falucskában bujkál. Egy virágkereskedőnél állást talál magának, és addig nem is kelt semmilyen gyanút, míg fel nem ismeri egy korábbi tanítványa. Most aztán Sztyenka olyan emberekben kénytelen megbízni, akik már temérdek gyilkosságot és halálra verést megértek, s akiknek sürgős szüksége lenne a kitűzött magas vérdíjra, miközben maguk is bármikor könnyedén felkerülhetnek a listára. A regényt 1952-ben a René Schickele Díjjal tüntették ki. A díjat odaítélő zsűrinek tagja volt Thomas Mann is."
