2001-ben A hazugság és a hiány emlékművei címmel az 1986 és 1999 között, majd csaknem két évtizeddel később, 2019-ben Cizellőr címmel a 2000 és 2016 között írt, a magyar szobrászat, illetve a magyar szobrászat jelenségvilágát tárgyaló válogatott dolgozatokat adtam közre egy-egy kötetben. Szándékaim szerint most ezekhez az Új Művészet Kiadó és a Napkút Kiadó gondozásában megjelent korábbi áttekintésekhez kapcsolódik újabb négy-öt esztendő magyar szobrászati krónikája. Mint a korábbi összefoglalókban, most is alkotóterületeket, műcsoportokat, egyes periódusokat analizáló átfogó tanulmányok, életműveket körvonalazó és egy-egy időszak törekvéseiről tudósító alkotói portrék, kiállítási recenziók: tárlatismertetők és kritikák, valamint szakvélemények, szakmai jegyzetek együtteséből bontakozhat ki a magyar művészet eme roppant izgalmas, hallatlanul változatos és gyorsan változó, értékekben és kiemelkedő teljesítményekben gazdag alkotóterületének jelenkori történetéből valamifajta személyes esztétikai ideáim által árnyalt összkép. Az írások sorában különböző formákban és fórumokon évkönyvekben, folyóiratokban, heti- és napilapokban, katalógusokban, internetes honlapokon már megjelent, előadások formájában konferenciákon, megnyitók keretében kiállításokon elhangzott eszmefuttatások, valamint kéziratban maradt feljegyzések olvashatók. Reményeim a korábbi vállalkozásokéhoz hasonlóak és évtizedek óta változatlanok: szakmai elfogultságoktól mentesen követni, dokumentálni a magyar művészet, a magyar szobrászat és szobrászat jelenkori eseménytörténetét, jelenségvilágát.
