Sokan legyintenek a komolyzene szó hallatán, vagy éppenséggel Haydn, Mozart, Beethoven neve tölti el őket olyan irtózattal, mintha a pokol legsötétebb bugyrainak emberkínzó ördögeit említették volna előttük. Úgy képzelik el, hogy az elmúlt századok zeneszerzői mással sem töltötték az időt, csupán énekléssel, zeneszerzéssel, és egész nap verték a zongora billentyűit, nyúzták a hegedű húrjait. Igaz, hogy a legtöbb zeneművész már gyermekkorában a muzsika bűvkörébe került, általában a családja hatására. Vannak közöttük olyanok, akik hamarabb megtanultak zenét szerezni, mint írni-olvasni-számolni. Ettől függetlenül, bármennyire is zseniknek számítottak jó néhányan, kitartóan, szorgalmasan kellett gyakorolniuk, és nem az ördöggel kötött szövetség eredményeként alkottak remekműveket a világnak. Emellett ugyanúgy élték a mindennapjaikat, mint mások. Szerettek; ha megtehették, jókat ettek-ittak; segítették egymást, vagy éppenséggel másokon átgázolva törtettek előre. Hogy melyikük milyen életet élt, hogyan érte el céljait, s mit hagyott az utókorra, kiderül ebből a színes fotókkal, rajzokkal, festményekkel illusztrált kiadványból.
