Margóczi Győző

Hogyan élném le az életemet, ha újra kezdhetném? Azt hiszem, nem sok mindenen változtatnék. Az Úr 1955. évének augusztus havában láttam meg a napvilágot. Az erdő szélén laktunk, a papírgyár fölött, tudják ott a Szilvás-völgyben. Nem igaz, hogy nem tudják, hogy hol a Szilvás-völgy! Miskolcon, Lillafüredtől egy kicsit vissza, a város felé. Na ott. Szóval, jó volt ott gyereknek lenni. Állandóan az erdőben csatangoltunk, vagy a szemközti gyümölcsösöket dézsmáltuk meg, a gazdák nem túl nagy örömére. Azután elkezdődött az iskola. Na az már nem volt olyan vicces. Volt egy fiatal, nagyon csinos tanárnőnk, valójában neki köszönhetem, hogy megszerettem a fizikát és a matematikát. Később jött a matematika-fizika szakos gimnázium, utána meg az egyetem. Elektro-gépészmérnöki diplomával vágtam neki az ÉLET-nek (csupa nagybetűvel), azt hittem, hogy mindent értek. Az idő múlásával rá kellet jönnöm, hogy mégse. Tudják, hogy ez mennyire idegesít egy mérnököt? A mérnökök nagyon utálják a kupit, az összevisszaságot. A lelkük akkor örül, ha minden a helyére kerül, ha megvannak a válaszok a miértekre. Aztán kezdődött a pofozkodás. Pontosabban én kaptam a pofonokat. Az élettől. Hát ez mégsem mehet így tovább – gondoltam. Úgyhogy leültem és elkezdtem törni a fejem.