A második világháború budapesti borzalmai egy gyermek, egy aprócska kishölgy szemével. Talán így jellemezhető a legmarkánsabban e kötet, melyet az olvasó a kezében tart. Az Emlékkönyv egy személyes visszaemlékezés, naplóhoz hasonló mű Erdélyi Hajnalka tollából, melynek a középpontjában élete kulcsszereplője, a Magyar Állami Operaház áll. Kronologikusan felépített történet bontakozik ki benne, a boldog gyermekkortól, korai színházi élményektől, kedves anekdotáktól kezdve. A nyugodt és gondtalan időkkel egy síkban azonban érezhető a borzalmak kezdete, a háborús idők szele, amint a történelem lassan átformálja mind az Operaház, mind a történetben szereplő család életét. <br>A Magyar Állami Operaház 1884-es megnyitása óta egyet jelent a kultúra megtestesítőjével, a pompás épületben eltöltött szórakozással, kikapcsolódással. A nézőtéren túl, a színpad oldalán a dolgozók nyüzsgő, varázslatos életével ismerkedhetünk meg egy nagyon élénk, személyes impressziókkal átitatott leírás segítségével. Olyan különleges nézőpontból láthatjuk az 1940-es évek magyar kultúréletét és szereplőit, melyet csak egy gyermeki emlékezet tudott így megörökíteni. A korszak híres és elismert művészei jelennek meg előttünk eddig kevéssé ismert sok esetben kacagtató történetekben. <br>A mű azonban a legsötétebb korszakba lép át. 1944 decembere és februárja között a világháború elérte Magyarországot, és sem Szálasi, sem Hitler nem volt hajlandó nyílt várossá tenni Budapestet, így megmentve a pusztulástól. A könyv ezen oldalain összemosódnak személyes tragédiák Magyarország tragédiájával. A kislány és édesapja borzalmas események után az utolsó polgári személyként sétálhatott át gróf Széchenyi István legnagyobb művén, a nemzet egyik legdicsőségesebb alkotásán, a Lánchídon. A remekmű felrobbantott romjait pár hétre rá már szomorúan mosta a jeges Duna vize. <br>Erdélyi Hajnalka az Operaház óvóhelyén vészelte át e szörnyű napokat a színház és kultúra legnagyobbjaival. A műben éles kontraszt jelenik m
