Naivul hittem, hogy ez a könyv rólam fog szólni. Ez igaz is, meg nem is. Miután harmadik lányként születtem, nem voltam nagy durranás a szüleim számára. Ez sem fiú! Kár! Hiányzott belőlem egy darab. Úgy tűnik, egész életemben ezt a hiányosságot igyekeztem pótolni. Mindig nagyon szerettem volna, hogy a dolgok rólam szóljanak. Ezt csak kerülő úton értem el. Olyan áron, hogy érdeklődésemet magam helyett másokra irányítottam. Mindig is a szeretet koldusa voltam. Azt hittem, ha másokkal törődöm, egyszer majd csak észreveszik, közvetve, ha másképp nem megy, hogy én is létezem.Ez a könyv is így szól rólam: közvetve, a munkám által, a túlsó partról. Ez is valami. A beszélgetések elején azt hittem, a kérdező megírja helyettem életem regényét. Ez nem jött össze. A könyv arról szól, hogy mit tettem másokért, de arról nem, hogy mások mit nem tettek értem. Pedig sok mindent tehettek volna. Főleg azt, hogy ők is törődnek velem, és nem mindig fordítva történik ez.Viszont, ha jobban meggondolom, mégiscsak rólam szól, mert az Énem valóban ilyen. Egész életem minden törekvése a mások boldogulásáról szólt és nem az enyémről. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy boldog legyek. Nekem a hét is mindig páros volt. Talán a szívinfarktusom óta ez nem teljesen igaz.Kérem, olvassa el ezt a könyvet, amely, ha nem is közvetlenül rólam szól, de általam sok mindenről. Ezzel az olvasó megteszi értem a legtöbbet, azt, hogy igaz valómban ismer meg és nem másként.Lux ElvíraÍrni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett ? Ibsen mondta így. Úgy hiszem: olvasni is annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk felett. Másként nem megy előre a világ. Amit pedig nekünk kell tovább cipelnünk és lendítenünk, valamennyiünknek, egyénenként mindenkinek. Ehhez önismeret kell és szúrós figyelés a környezetünkre. Ebben a könyvben egyszerű szavakkal beszélgetünk nagy kérdésekről, főleg emberi viszonyokról, férfi-nő kapcsolatokról, szerelemről. Talán alkalmasak lesznek gondolataink, hogy az olvasó ö
