- No, milyennek találod? - kérdeztem Kulcsár Győzőt az egyik beszélgetésünk g kártyapartiról a fiúk. Késni késtek, mindig késtünk, bárkihez is mentünk, mert útközben mindig megálltunk egy csárdánál vagy egy vendéglőnél. Tulajdonképpen ez is szokássá vált, rituálé lett, mintha másként nem is lehetne kártyázni - vetette bele magát a beszélgetésbe.Mert bátran mondhatom, hogy élvezte a közös munkát, ami során együtt próbáltuk megalkotni a főhős alakját.Tisztában voltam vele, hogy óriási a kihívás, hiszen Párbajtőr Paganini címmel Kő András évekkel korábban már megírta élettörténetét, ám úgy éreztem, Kulcsár Győző személyisége sokkal érdekesebb emberi tanulságokkal szolgál, regénybe illő. Ő is megértette, hogy ez egy egészen más történet lesz. Valami olyan, ahol nem a pást, az asszó, az eredmény a lényeg, hanem egy XX. századi lovag. Mert minden századnak megvan a maga Aranyembere, aki nem engedi, hogy elsodorja a kor divatja, szeszélye, olcsó sikeréhsége. Játéknak tekintette az írást, hiszen minden játék volt az életében, még ha a játékot nagyon is komoly vette, mert félszívvel értelmetlen játszani. Éppen ezért közösen döntöttünk arról is, hogy a főhőst ne Kulcsár Győzőnek hívják.- Az nem igaz, hogy Nemerénél aludtam - csattant fel. - Néhányszor voltam nála, de soha nem aludtam ott.- De aludhattál volna, hiszen a barátságotok elég mély volt ehhez - vetettem fel.- Persze, aludhattam volna, de nem aludtam. Engem pedig nagyon zavar, ha valami nem tényszerű - berzenkedett minden ellen, amiről úgy érezte, hogy a valóságtól eltér.- Akkor maradjunk abban, hogy Kulcsár Győző ihlette ezt a regény, és a főszereplő más néven szerepeljen?- Úgy jó lesz, akkor írhatsz, amit akarsz.- És mi legyen a neve? Utalhatna a család felvidéki gyökereire.- Egy Modor nevű településről származunk.- Az nem túl jó hangzású, kicsit modorosnak tűnhetnél. Mit szólnál a Zsolnaihoz?- Nekem megfelel.Mérnökemberként távol állt tőle minden romantikus álmodozás, nosztalgikus múltba révedezés. A cirádás mesél
