"A fiam megkérdezte, összebarátkoztam-e valakivel. Amikor elmeséltem neki, hogy a szomszédasszony milyen elmarasztaló véleménnyel volt a házamról, jókedvre derült. Beszámoltam arról is, hogy a szomszéd tengerimalacot tart, mert szerinte az magába szívja a többi állat betegségét, erre a fiam felvetette, talán nekem is szereznem kéne egyet. - Nálam azonnal kimúlna, amint magába szívná az összes frusztrációmat, sőt még az is gondot jelentene, hogy hova és hogyan temessem el. Anya, te olyan morbid vagy - válaszolt nevetve. Most, hogy ezen gondolkodom, rájövök, a lányomnak egy szóval sem említettem Edit és Marika történetét. Rendszeresen beszélek vele telefonon, de mióta megtaláltam a padláson a képet, meg a levelekkel és feljegyzésekkel teli bőröndöt, csak a munkájáról és a kapcsolatairól cseverészünk, én pedig olyan banális dolgokat osztok meg vele, hogy mit csináltam a kertben és mit vásároltam. Még Sonáról sem tettem említést. Félek, azt hinné, öregségemre teljesen megbolondultam és mindenféle pótcselekvést keresek magamnak."
