Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani. És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, ki kell fájni magunkat. Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül kell ott bolyonganunk, hanem van egy szakember, aki megfogja a kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton. A gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a bizonyosságát, hogy nem hagynak egyedül elveszni a fájdalmunkban. Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és annak reményét nyújtják, hogy lehetséges a megbékélés.Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó több évtizede foglalkozik különböző veszteségeket elszenvedett emberek gyászának segítésével. Az évek során felgyűlt tapasztalatait osztja
