Ebben az új könyvében Lengyel György folytatja a magyar színházművészet jeles szereplőinek bemutatását, azoknak a kiválóságoknak pályafutását, munkásságát, akik megújították, megalapozták, tehetségük révén sikerre vitték hazai színjátszásunk ügyét a XX. század kezdeti évtizedeitől napjainkig. Hevesi Sándor törekvései az első világháború utáni években egy elavult felfogással szemben, ha akadozva is, de végül eredményre jutva a Nemzeti Színház korszerűsítésében, Németh Antal évekkel későbbi rendezői, igazgatói működése az ország első színháza élén, az ötvenes, hatvanas években pedig Gellért Endre ugyancsak a Nemzetiben megszenvedett kálváriája, tragikus sorsa nem csupán e kiemelkedő tehetségű rendezők alapos ismertekkel megrajzolt portréi, de miként e könyvben található többi kortárs megjelenítése is, a regény izgalmával olvasható írások. Az az empátia, amivel a szerző megközelíti Horvai István múltbéli politikai szereplésével együtt rendezői érdemeit, Hubay Miklós zsenialitását és ugyanakkor a hazai színházakban szerzői megpróbáltatásait, a feledhetetlen Márkus László színészi habitusát, Pártos Gézának, a Madách Színházban, majd Angliában és Izraelben megélt rendezői hányattatását, a szép Tolnay Klári színésznőségét, a nagyszerű barát és kolléga Vámos László különleges tehetségét, az együttműködést Németh Lászlóval, ahogy megemlékezik a sokra hivatott Makai Péterről, vagy ahogy elmeséli kapcsolatát a kor egyik legnagyobb tehetségével, egykoron Móricz Zsigmond kedvelt színésznőjével, Somogyi Erzsivel, Bogyóval, olyan magával ragadó, annyira lebilincselő, hogy illik rá a mondás: ezt a könyvet nem lehet letenni. Lengyel leírja látogatásait a színésznőnél, a magányos, elvonult asszonynál, aki szűk kis lakásában tüskésen ellenkezik, majd végül mégis elvállalja a Múlt nyáron hirtelen című Tennessee Williams darab főszerepét. Aztán még egy rádió szerepet is, de többet nem. A nagyszerű művésznő politikai meghurcolása, félreállítása egyike az ötvenes, hatvanas években oly sok
