Kati Marton szülei a legjelentősebb amerikai hírügynökségek az UPI és az AP budapesti tudósítói voltak a 40-es évek végétől azokban a sötét években, amikor a leggátlástalanabbul dühöngött az ÁVO terrorja, amikor rajtuk kívül már nem volt külföldi tudósító a külvilágtól egyre hermetikusabban elzárt Magyarországon. Tudósítottak Rajk és Mindszenty peréről és igyekeztek igazat írni, fittyet hányva a hatóságoknak. Úgy viselkedtek mintha
mintha normális dolog lett volna magyar létükre amerikai újságírónak lenni az ötvenes évek Magyarországán. Helyzetük kényes volt, és mondhatni eleve gyanús mindenki szemében a hidegháború általános kémhisztériája idején nemcsak a magyar hatóságok, de az amerikaiak is kémet sejtettek bennük. Az ÁVO minden lépésüket figyelte, és besúgókkal vette körül őket, mialatt a Marton házaspár szinte felszabadult könnyedséggel valójában hihetetlen feszültségek közepette élte a nyugati újságírók életét, ami a kor Magyarországán természetesen merő látszat lehetett csupán.A hatóságok lassan, de biztosan egyre szorosabbra húzták a hurkot körülöttük, de ki tudja, miért? egészen 1954-ig eltűrték a tevékenységüket. Akkor aztán letartóztatták előbb az apát, majd az édesanyát is kislányaik pedig, a 9 éves Kati és három évvel idősebb nővére egyszerre kicsöppent az addigi védettségből, és egy ismeretlen családhoz került, mélységes szegénységbe.A család viszontagságos története az ÁVO börtönével, a szabadulással és az emigrációval azonban nem ér véget: a Marton család már évek óta Amerikában élt, hitük szerint teljes biztonságban, amikor ide is utánuk nyúlt a magyar titkosszolgálat keze
