Mélyvénás trombózis és tüdőembólia jelezte éppen a 60. születésnapom előtti estén, hogy eltelt hat évtized az életemből. Majdnem végzetessé váló betegségem csak átmenetileg szüneteltette grafomániám. Nem az én érdemem, nem az én döntésem. Így alakult. Ahogy a létezésem sem magamnak köszönhetem. Élnem kell tovább. Ki tudja megmondani, mennyi időt kaptam, kitől, mire, mihez?A szervezetemet hosszú időn át alattomosan roncsoló betegségem alatt mintha leltárt készítettem volna azokról az apróságokról, amelyekkel alkalmam volt találkozni, amelyeket lehetőségem volt megtapasztalni az eddigi életem során, amelyek persze az első perctől - valószínűleg a földi pályafutásom végéig - meghatározzák az érzéseimet, gondolkodásomat. Ilyen apróságokból rakódik össze az életünk.Öt évig szerepeltem színházakban, rádióban, televízióban mint előadóművész. Tizenöt évig írtam-szerkesztettem napilapokat, címoldalas nagyinterjúkat készítettem heti- és havilapoknál, sajtófőnökösködtem művelődési házban, produkciós irodáknál, mi több, hivatalosan három remek fiúgyermekkel sikerült kivennem a részemet a magyarság kihalása elleni küzdelemből.Nem állítom, hogy bölcs lettem, de tapasztalatokkal bőségesen gazdagodtam az eltelt évtizedek során. Ezeket igyekeztem elmondani verseimben. Elképzelhető, hogy a legfontosabbak bennem rekedtek. Előfordulhat az is, hogy az új kötetemben majd szavakká leszek képes formálni őket. Addig ezzel a hetvennel hetvenkedem.
