ÍRÁS A TŰZFALON - PINCÉTŐL A PARNASSZUSIG

"Meglelt illúziók?Gyerekkorom helyszíneit körös-körül háborús foghíjak övezték. Születésemkor (1944) a győri ipartelepeknek szánt szövetséges bombák a gyárakon túl is taroltak. Az ipari táj különös módon mégis a költői szó s az irodalom felé mozdított. Az apai akarat viszont a műszaki dolgok felé irányított. Ma már megbánt összeszikrázásaink után, nem vágyott gépésztechnikusként elszántság szükségeltetett a pesti bölcsészkarhoz. Meg az íráshoz is. Diploma után, helyem keresése közben erkölcsi elhatározás vitt a háborús Vietnámba tudósítóként, majd riporterként (1972, 1978), hogy - akkori szavaimmal - ""bepillantsak a történelem Niagarájába"". Aztán szerkesztőségi ""vegykonyhák"" következtek - leghosszabban , majdnem két évtizedig ama régi, a rendszerváltozás előkészítésében mérvadó Magyar Nemzet. Sokféle lépcsőfokot bejárva, egészen a szerkesztőségi többség által is jóváhagyott röpke főszerkesztő-helyettességig (1990). Majd külső és belső okokból lefelé lépegetve az új tulajdonos eldöntötte, nekem tanulságos elbocsátásig (2000). Eközben számos szellemi találkozás azóta már klasszikussá lett kortársakkal. A kötet az irodalom átlényegítő illúzióiról szólna, s talán arról is, miként próbálunk nem hiábavalóan élni. Balzacot megfordítva: meglelt illúziók? Így, kérdőjellel."